Elérhetőség
Belépés
Forró témák
Mozgásban a MIÉRT
Fókuszban
Keresés


Rajtolt az EU tábor

A hetedik alkalommal megszervezett EU tábor kedden nyitotta meg kapuit a jövendőbeli táborlakók előtt. A regisztrációt követően csapatösszerázón és bulin vehetnek részt a jelentkezők, akikre a tábor egész ideje alatt számos előadás, vetélkedő és csapatépítő tevékenység vár.

„Az előkészületek végéhez közeledünk, már csak a fősátor felállítása van hátra, de a szervezők jelen pillanatban is dolgoznak, hogy minél előbb használhassuk és berendezhessük. Közel 80 ember munkája van az Eu - tábor előkészítésében, akik segítségével sikerült új helyszínre költözteti a tábort, ahol reményeink szerint ugyanolyan jó hangulat vár mindenkit, mint az eddigi években. A regisztráció jelenleg is folyik, estére várjuk a résztvevők tömeges érkezését. Örvendünk, hogy ilyen jó idő és jól felkészült szervezők segítségével fogadhatjuk a résztvevőket.” – közölte a tábor főkoordinátora Jakab Adorján.
A szakmai előadásokon kívül számos egyéb, kreativitást nem kímélő tevékenységen vehetnek részt csapatokba verődve a táborlakók. A “ Karrier express” című verseny lesz a tábor egyik fő attrakciója, mely során az idei tematikára alapozva az álláskeresésben és karrierépítésben mérettethetik meg magukat a résztvevők.
„A játékon belül minden csapat egy-egy vállalkozást képvisel és a verseny a leggazdagabb vállalkozás felépítéséért folyik. A vetélkedők keretében a csapatoknak kincset kell keresni, a hogyan lehet környezet-kímélően bányászni címszó alatt, majd reklámkészítés és sok más érdekes feladat várja a résztvevőket” - nyilatkozta Fancsali János a csapatjátékok koordinátora.
A nulladik nap esti szabadidős programjait követően, szerdán június 30.-án a megnyitó előadás vendégei Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja, Bodor László, a MIÉRT elnöke, Széll Lőrincz, az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság alelnöke, Bende Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke és Magyari Levente, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnöke. A helyszínen áldását adja Msgr Portik H. Kelemen - Pápai Káplán, Kanonok, Gyergyói Főesperes Plébános és Bíró Sándor, református lelkipásztor. Ezt követően a fősátorban Markó Attila az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára tart előadást „A kisebbségek kultúrájának megőrzése a digitális jövőben” címmel, majd Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a MIÉRT első elnöke az Ifjúsági szervezetek életgörbéjéről beszélgetnek a résztvevőkkel.
A szakmai programokon túlmenően, a tábor számos szórakozási lehetőséget is nyújt a résztvevőknek. A délutáni szabadidős tevékenységek, vetélkedők mellett számos koncertre is sor kerül, fellép a Tündérground, Murányi Tóni és zenekara, valamint a Hot Snow Storm és a Syrinx.

A tábor részletes programja megtalálható a www.eutabor.miert.ro oldalon.

 

MIÉRT Sajtóiroda





Teltházas harmadik nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A Félsziget harmadik napján a már megszokott rutin szerint, 10.00 órától várta a MIÉRT Pub&VIP Lounge azokat, akik a ,,Meet the morning with extras” részeként reggeli frissítőjüket masszázs mellett, kellemes kávéházi környezetben akarták elfogyasztani. >>

Hangulatos második nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
Második napra is sok látnivalóval várta a nagyszínpad mellett elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge a fesztiválozókat. A Port.ro humorfeszt teljesen megtöltötte a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ot. >>

Extrákkal startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget első napján a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával indított és várta a korán kelőket, akik ha 1 lejjel többet fizettek bármelyik termékért, választás szerint mellé kaphattak péksüteményt, 5 perc masszázst vagy jeget. >>

Meghívottak csapolják az ingyen sört a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A nagyszínpad melletti MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban a Félsziget ideje alatt minden este 19.00- 19.30 óra között ingyen mérik a sört. Az alkalmi csapos ma este Kovács Péter, RMDSZ ügyvezető alelnök és Grünstein Szabolcs, MIÉRT alelnök. >>

Ma reggel startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget kezdetével egyidőben a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával startolt. >>

Photo Hunting
„Félsziget, ahogyan mi látjuk!” ez a jelmondata az idei fotóversenynek, melynek célja, hogy a fényképészet iránt érdeklődők is részt vegyenek a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban zajló tevékenységeken, ezáltal lehetőségük nyíljon a Félsziget hangulatának megörökítésére. >>

 
Created by DirectWeb in 2009 ©.