Hetedik alkalommal EU tábor, ezúttal Marosfőn: Állás - megállás nélkül
„A MIÉRT célja, hogy rendezvényei által hasznos szórakozási lehetőséget, tartalmas nyári programot biztosítson az ifjúság számára, ahol a szakmaiság, a tanulás és a kikapcsolódás egyaránt fontos szempontnak számít” – mondta Bodor László a MIÉRT elnöke, az RMDSZ Programirodájának a vezetője mai kolozsvári sajtótájékoztatóján.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy idén a hetedik EU tábor a június 29. és július 4. közti időszakban új helyszínen, Marosfőn kerül megszervezésre a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Programiroda és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság és a Hargita Megyei Tanács együttműködése által.
A továbbiakban Bodor a tábor tematikáját ismertette röviden, mely idén a még kidolgozás alatt álló Európai Uniós stratégia, az Európa 2020 ifjúsági összetevője mentén a fiatalok szülőföldi, valamint külföldi, uniós munkavállalási és karrierlehetőségét célozza meg neves szakértők, közéleti személyiségek és politikusok bevonása által. „Az EU tábor tematikájának kijelölésében minden évben szem előtt tartja az ifjúság szempontjából fontos aktuálpolitikai, közéleti kérdéseket és témákat. Az Állás, megállás nélkül címben behatárolt téma, az mellett, hogy az új stratégiát hivatott promoválni az erdélyi magyar fialok körében, egy olyan kérdéskört tárgyal, mely napjainkban létszükségletű a fiatalok számára” – egészítette ki.
Ahhoz, hogy a kiválasztott téma minden szempontból megvilágítást nyerjen, a tábor folyamán minden nap ennek különböző vetülete kerül bemutatásra. A tábor első napjának (szerda) fő témája „Az ABC-s könyvtől a munkakönyvig”, melynek keretén belül a meghívottak a romániai magyar oktatásról, a különböző továbbképzési, továbbtanulási lehetőségekről és a szakmai gyakorlatok fontosságáról tartanak előadást, illetve beszélgetnek a résztvevőkkel. A második napon (csütörtök), a „Munkaerőpiac, ameddig a határ el nem választ” téma keretein belül az előadók a különböző itthoni és külföldi munkavállalási lehetőségekről beszélgetnek a fiatalokkal, érintve a kettős állampolgárság által nyújtott esélyek előnyeit és esetleges hátrányait is. A „Dinamikus munkaerőpiac, avagy állások 40 év próbaidővel” képezi a tábor harmadik napjának (péntek) tematikáját. Ezen a napon a meghívottak a közéleti szerepvállalás, valamint a gazdasági szférában való elhelyezkedés közti különbségekről beszélgetnek az érdeklődőkkel, továbbá jelen lesznek különböző ritka szakmák képviselői is, akik „mesterségük” érdekességeit mutatják be. A tábor záró napján (szombat), a „Multinacionalitás: a vállalat nem engedi a lelkemet” címmel a résztevők a különböző multinacionális cégek szervezeti kultúrájába, illetve alkalmazási stratégiájába nyerhetnek betekintést.
„Már harmadik éve vagyunk az EU tábor társszervezői, és reményeink szerint ez az elkövetkező években sem fog változni, hisz ez az eredményes együttműködés nagy jelentőségű, melyből mindkét fél nyer” – nyilatkozta Tonk Márton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának a dékánja, majd hozzátette: „az egyetem szerepe a tábor szervezésében és lebonyolításában a program szakmai tartalmának erősítése”.
„Az egyetem feladata, hogy nyitott legyen, rendszeres kommunikációt folytasson a munkáltatókkal, a munkaerőpiaccal szemben, annak érdekében, hogy megfelelően felkészíthesse a fiatalokat a közéletben való tevékeny szerepvállalásra. Napjainkban egy olyan időszakot élünk, melyben a munkavállalás hangsúlyos probléma a fiatalok körében” – fejtette ki Tonk a tábor tematikája kapcsán, majd elmondta, hogy a kar hallgatói számára idén is az EU tábor fog majd a szakmai gyakorlatuk helyszínéül szolgálni, hisz a táborban sorra kerülő tevékenységek egy fontos kiegészítő képzési programot képeznek a diákok számára.
Az EU táborba 17 és 35 év közti fiatalok jelentkezhetnek a mai nappal kezdődően június 24.-én 14 óráig. A részvételi díj 40, 70, illetve 90 lej, ez az összeg tartalmazza a jelentkezők részvételi, szállás és étkezés költségét is. A jelentkezés kizárólag elektronikusan történik az eutabor.miert.ro honlap keretén belül, továbbá az érdeklődők bővebb információkhoz az eutabor@miert.ro drótposta címen juthatnak.
MIÉRT Sajtóiroda