Elérhetőség
Belépés
Forró témák
Mozgásban a MIÉRT
Fókuszban
Keresés


Turkálósdi, zöld okosan

Az RMDSZ Programiroda, a Zöld Erdély Egyesület és a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezésében május 22.-én, szombaton Kolozsváron kerül sor a Turkálósdi, zöld okosan című rendezvényre.

A Túrkálósdi, zöld okosan (Magyarországon Ökoteregetés néven ismert) rendezvény egy külföldön már nagy népszerűségnek örvendő megmozdulás, mely teret és lehetőséget biztosít az érdeklődőknek, hogy megszabaduljanak a még ugyan jó állapotban levő, de már fölösleges ruháiktól, és cserébe találjanak pár tényleg nekik való darabot.


A rendezvény célja a fiatalok figyelmének felhívása a túlfogyasztás káros szokására, továbbá ezek környezetünkre kifejtett hatásaira (pl. évente kétmillió tonna textíliát dobunk el, hogy helyet csináljunk a gardróbban az újabb daraboknak, miközben bebizonyosodott, hogy a ruhagyártás során több millió tonnányi szén-dioxid kerül a levegőbe). A szervezők meglátása szerint ezeket a szempontokat fontos tudatosítani a fiatalokban, továbbá rá kell mutatni arra, hogy a környezetünk védelme sok kis lépéssel kezdődik.

A Turkálósdi, zöld okosan iránt érdeklődők még két napig jelentkezhetnek az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székházában, maximum 10 ruhadarabbal. Ezekért cserébe szombaton, május 22.-én 15.00 óratól a Studház előterében másakat választhatnak maguknak. Az esemény után megmaradt ruhákat a szervezők a kolozsvári Artemis - Nők az erőszak ellen - egyesületnek ajánlják fel.


A rendezvény kezdéseként, 15.00 órától sor kerül a Zöld Okos-nak, az RMDSZ Programiroda és a Zöld Erdély Egyesület közös kiadványának bemutatására, mely hasznos információkat, érdekességeket, praktikus tippeket tartalmaz egy zöldebb életformához.

 

Bővebb információk a www.zoldokos.rmdsz.ro honlapon.

 





Teltházas harmadik nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A Félsziget harmadik napján a már megszokott rutin szerint, 10.00 órától várta a MIÉRT Pub&VIP Lounge azokat, akik a ,,Meet the morning with extras” részeként reggeli frissítőjüket masszázs mellett, kellemes kávéházi környezetben akarták elfogyasztani. >>

Hangulatos második nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
Második napra is sok látnivalóval várta a nagyszínpad mellett elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge a fesztiválozókat. A Port.ro humorfeszt teljesen megtöltötte a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ot. >>

Extrákkal startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget első napján a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával indított és várta a korán kelőket, akik ha 1 lejjel többet fizettek bármelyik termékért, választás szerint mellé kaphattak péksüteményt, 5 perc masszázst vagy jeget. >>

Meghívottak csapolják az ingyen sört a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A nagyszínpad melletti MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban a Félsziget ideje alatt minden este 19.00- 19.30 óra között ingyen mérik a sört. Az alkalmi csapos ma este Kovács Péter, RMDSZ ügyvezető alelnök és Grünstein Szabolcs, MIÉRT alelnök. >>

Ma reggel startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget kezdetével egyidőben a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával startolt. >>

Photo Hunting
„Félsziget, ahogyan mi látjuk!” ez a jelmondata az idei fotóversenynek, melynek célja, hogy a fényképészet iránt érdeklődők is részt vegyenek a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban zajló tevékenységeken, ezáltal lehetőségük nyíljon a Félsziget hangulatának megörökítésére. >>

 
Created by DirectWeb in 2009 ©.