Elérhetőség
Belépés
Forró témák
Mozgásban a MIÉRT
Fókuszban
Keresés


Mikrofonközelben rádiós képzés

A Mikrofonközelben képzést 2007 októberében indítottuk útjára. Akkoriban az Agnus Rádió és az Unitárius Webrádió szervezte meg az első ilyen képzést. Miután az Unitárius Webrádió megszűnt, az Agnus Rádió új partnert keresett. Az egyetemista K-fé Rádióval közösen szervezte meg 2008 októberében a második képzést.

A cél mindkét alkalommal az volt, hogy olyan fiataloknak mutassuk meg a rádiózás kisebb-nagyobb titkait, akiket ez érdekel, de még soha nem volt alkalmuk kipróbálni. Mivel tudjuk, hogy egy-egy stúdióba nehéz bejutni, úgy gondoltuk, hogy az alapismereteket megpróbáljuk átadni ezeknek a fiataloknak, ezt majd tovább tudják fejleszteni, hiszen mind a két rádió felajánlja a képzés végén, hogy a gyakorlatok alatt szerzett tudást kamatoztassák a képzés résztvevői.

Tevékenységünket azért kezdtük el, mert sehol Erdélyben nincs olyan képzés, amely olyan fiatalokhoz szólna, akik még sem egyetemen, sem máshol nem tanultak a rádiózásról. Különböző médiával foglalkozó intézmények szerveznek képzéseket, de ezek vagy továbbképzések (már gyakorló rádiósoknak), vagy belső képzések (csak az adott intézmény munkatársainak szólnak). A képzésünk tehát hiánypótló.

Immár harmadik alkalommal hirdetjük meg a Mikrofonközelben képzést, melynek támogatói a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Communitas Alapítvány, a Szülőföld Alapítvány és a Kolozs Megyei Tanács. Ezúttal is 60 diákot várunk rendezvényünkre, olyanokat, akik már vettek részt, vagy még sosem álltak mikrofon előtt. Idén három kategóriában hirdetünk meg 20-20 helyet, bejelentkezni a Kolozsvári Magyar Diákszövetség irodájában lehet (Avram Iancu/Petőfi utca 13), vagy interneten. Mindkét esetben a képzés kezdete előtt ki kell fizetni a 35 lejes bejelentkezési díjat, a KMDSZ irodájában, a bejelentkezés pillanatában, ha valaki interneten jelentkezik be, akkor banki átutalással fizetheti ki ezt az összeget. Figyelem! Az internetes bejelentkezés csak akkor válik érvényessé, amikor az összeg beérkezik a bankszámlánkra.

Várunk tehát mindenkit Kolozsvárra, május 14-16. között a Mikrofonközelben rádiós képzés harmadik kiadására.

A szervezők!

Programterv:

május 14. Péntek

14 órakor megnyitó a Bethlen Kata Diakóniai Központ harmadik emeletén, 317-es terem,

beszédet mond: dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja

Kölcsey Norbert K-fé Rádió igazgató

Vitus István, Agnus Rádió főszerkesztő

Előadást tart: Rostás Péter István, Kolozsvári Rádió főszerkesztőhelyettese

16 órától 21 óráig:

A Bethlen Kata Diakóniai Központban a harmadik emeleten:

Agnus Rádió stúdió és 317-es terem: Illés Márton és a műsorvezetők csoportja

Sapientia EMTE Déva utcai épületében: Bartha-Bíró Barna és a reklámkészítők csoportja

K-fé Rádió melletti terem: Kiss Gyöngyvér (Erdély FM) és a hírszerkesztők csoportja

május 15. Szombat

11 órától ugyanazokon a helyszíneken zajlik a képzés

14 órakor ebéd

22 órakor buli

május 16. Vasárnap

11 órakor kiértékelés, diplomakiosztás a Bethlen Kata Diakóniai Központ harmadik emeletén, 317-es terem

Műhelytémák:

Hírszerkesztés: a rádiózás alapvető eleme, az egyik legfontosabb része a műsorrácsoknak. Ha érdekel, hogy hogyan tudod másokkal az éteren, vagy interneten közölni a nagyvilág eseményeit, akkor ezt a csoportod válaszd, Kiss Gyöngyvér, az Erdély FM munkatársa megtanítja neked, hogy hogyan kell híreket szerkeszteni.

Műsorvezetés: ezúttal Illés Mártonnal! Ha ki szeretnéd próbálni magad a műsorvezetésben, akkor ide iratkozz, és Illés Marci megtanít téged is arra, hogy hogyan beszélj, mit mondj, és miért éppen akkor mondd azt, amit mondasz.

Reklámkészítés: ugye ti is szeretitek, amikor egy reklám jól hangzik? Ha meg szeretnéd tanulni, hogy hogyan keverj a szöveg alá zenét, hogyan használj bizonyos effektusokat, akkor ebben a csoportban van a helyed, Bartha-Bíró Barna, a K-fé Rádió produkciófelelőse megmutatja neked a reklámkészítés titkait.

Elérhetőségek

tel. 0743210790

mail. mikrofonkozelben@gmail.com

web. www.mikrofonkozelben.blogspot.com





Teltházas harmadik nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A Félsziget harmadik napján a már megszokott rutin szerint, 10.00 órától várta a MIÉRT Pub&VIP Lounge azokat, akik a ,,Meet the morning with extras” részeként reggeli frissítőjüket masszázs mellett, kellemes kávéházi környezetben akarták elfogyasztani. >>

Hangulatos második nap a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
Második napra is sok látnivalóval várta a nagyszínpad mellett elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge a fesztiválozókat. A Port.ro humorfeszt teljesen megtöltötte a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ot. >>

Extrákkal startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget első napján a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával indított és várta a korán kelőket, akik ha 1 lejjel többet fizettek bármelyik termékért, választás szerint mellé kaphattak péksüteményt, 5 perc masszázst vagy jeget. >>

Meghívottak csapolják az ingyen sört a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban
A nagyszínpad melletti MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban a Félsziget ideje alatt minden este 19.00- 19.30 óra között ingyen mérik a sört. Az alkalmi csapos ma este Kovács Péter, RMDSZ ügyvezető alelnök és Grünstein Szabolcs, MIÉRT alelnök. >>

Ma reggel startolt a MIÉRT Pub&VIP Lounge
A Félsziget kezdetével egyidőben a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával startolt. >>

Photo Hunting
„Félsziget, ahogyan mi látjuk!” ez a jelmondata az idei fotóversenynek, melynek célja, hogy a fényképészet iránt érdeklődők is részt vegyenek a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban zajló tevékenységeken, ezáltal lehetőségük nyíljon a Félsziget hangulatának megörökítésére. >>

 
Created by DirectWeb in 2009 ©.