Mûködési szabályzat
Magyar Ifjúsági Értekezlet
- elnökség mûködési szabályzata -
- módosított tervezet-
1. Hatáskörök, feladatkörök
1.1 Elnökség hatáskörei
1.1.1 A MIÉRT Küldöttgyûlésére a küldöttek létszámát az Elnökség határozza meg figyelembe véve a területi képviselet elvét. - alapszabályzat alapján
Az Elnökség a két MIÉRT Küldöttgyûlés között a társulás operatív döntéshozó és végrehajtó testülete.
1.1.2 Az Elnökség 18 tagból áll. Ezek: elnök, társelnök, a MIÉRT
Önkormányzati Tanács elnöke (aki egyben a MIÉRT mindenkori önkormányzati alelnöke is), 3 Területi továbbiakban Székelyföld,
Pártium és Szórvány alelnök valamint közoktatásért felelős alelnök, felsőoktatásért felelős alelnök, külügyi kapcsolatokért felelős alelnök, szabadidős- és sport tevékenységekért felelős alelnök, szakmai és kulturális rendezvényekért felelős alelnök, kommunikációért felelős alelnök (sajtó és PR), környezet és természetvédelemért felelős alelnök, ifjúsági turizmusért felelős alelnök, diákszervezetekért felelős alelnök, kormányzati és „romániai" szervezetekkel való kapcsolatokért felelős alelnök, gazdasági problémákért felelős alelnök
1.1.3 Az elnökség mûködőképes az elnökségi tagok 2/3 -nak jelenlétében
1.1.4 Az elnökség döntéseit a jelenlevő elnökségi tagok egyszerû többségével hozza
1.2 Elnök hatáskörei -alapszabály szerint
1.2.1 ellátja a MIÉRT képviseletét;
1.2.2. egyeztet a MIÉRT tagszervezetei között;
1.2.3. az Elnökséggel együtt előkészíti a MIÉRT Küldöttgyûlését;
1.2.4. előterjeszti mandátumának prioritás programját;
1.2.5. a társelnökkel együtt átfogja és koordinálja a MIÉRT gazdálkodását;
1.2.6. végrehajtja a MIÉRT küldöttgyûlés / elnökség által rá ruházott feladatokat.
1.3 Társelnök hatáskörei - alapszabály szerint
1.3.1. átfogja és összehangolja a MIÉRT tevékenységét;
1.3.2. együttmûködik az elnökkel, segíti ennek tevékenységét, esetenként átvállal feladatokat;
1.3.3. szervezetépítés;
1.3.4. kapcsolattartás a különféle hazai és külföldi ifjúsági ügyekkel foglalkozó testületekkel, szervezetekkel;
1.3.5. tagszervezetek látogatása, azok erősítése.
1.4 Önkormányzati tanács elnökének hatáskörei
1.4.1 átfogja és összehangolja a MIÉRT önkormányzati tanácsának tevékenységét
1.4.2 évente megszervezi a MIÉRT Önkormányzati Tanácsának konferenciáját
1.4.3 összehangolja a fiatal önkormányzati tisztségviselők tevékenységét, programokat, kiadványokat hoz létre azok részvételével
1.5 Regionális alelnökök hatáskörei
1.5.1 ellátja a MIÉRT képviseletét a regionálisan számára leosztott területen
1.5.2 rendszeresen egyeztet a régióban tevékenykedő MIÉRT tagszervezetekkel, társszervezetekkel
1.5.3 képviseli a MIÉRT-et különböző programokon, rendezvényeken
1.5.4 rendszeresen háttéranyagokat küld a régió ifjúsági vonatkozású rendezvényeiről az RMDSZ Mûvelődési Főosztálya és az EMKE által kiadott éves Eseménynaptárba
1.6 Bármelyik elnökségi tag hatáskörei
1.6.1 ellátja a MIÉRT képviseletét a lakhely szerint hozzá közelálló területen
1.6.2 rendszeresen egyeztetni a régióban tevékenykedő MIÉRT tagszervezetekkel, társszervezetekkel
1.6.3 részt venni valamennyi MIÉRT által szervezett központi eseményen, rendezvényen
1.6.4 folyamatosan írásos beszámolót készíteni a számára leosztott feladatok teljesítéséről, pályázatokról, rendezvényekről a MIÉRT Elnöksége irányába
1.6.5 folyamatos kapcsolattartás az elnökség tagjaival az erre meghatározott eszközökön keresztül
1.6.6 szakmai értelemben vett aktív szerepvállalás, megnyilvánulás a magyar fiatalok érdekében kifejtett tevékenység révén, valamely általa koordinált munkacsoport / csoportok révén
1.6.7 évente legalább egy MIÉRT-es rendezvény lebonyolítása országos, valamint legalább egy regionális szinten
1.6.8 pályázat / pályázatok megírása, lebonyolítása és elszámolása az elnökség felkérése alapján
2. Költségvetés, források
2.1 A MIÉRT költségvetése
2.1.1 A MIÉRT könyvelését a MIÉRT Országos Iroda látja el, az elnök irányításával
2.1.2 Az éves költségvetést az Országos Irodához a legközelebb levő arra kijelölt városban kerül leadásra az elnök és a társelnök aláírásával hitelesítve, miután az elnökség azt elfogadta
2.1.3 A MIÉRT költségvetése adományokból, pályázatokból és egyéb törvényes forrásokból tevődik össze
2.1.4 Valamennyi, a MIÉRT által szervezett programról írásos beszámolót köteles készíteni a program koordinátora, amelyből egy példányt köteles eljuttatni az Országos Irodához
2.1.5 Pályázatokat, hivatalos támogatási kérelmeket kizárólag az alábbi személyek adhatnak le: elnökség tagjai, az elnökség által felhatalmazott személyek. Ezek kötelesek minden igénylésről 3 munkanappal hamarabb tájékoztatni az elnökség tagjait.
2.1.6 Valamennyi, a MIÉRT nevében leadott pályázatról egy külön nyilvántartást kell vezetni, amelyekről az elnökség valamennyi tagját értesíteni köteles az erre megnevezett személy
2.1.7 Valamennyi MIÉRT-es, vagy MIÉRT-hez tartozó szervezet nyertes pályázatáról az elnökség valamennyi tagját köteles értesíteni az erre megnevezett személy
2.1.8 Minden MIÉRT-es támogatással létrejött hivatalos útról a szervezetet ott képviselő személy köteles írásban beszámolni 7 munkanapon belül, amelyet köteles elküldeni a MIÉRT elnökség tagjainak. Az utazási költségre vonatkozó elszámolás is 7 munkanapon belül kötelező.
2.1.9 A MIÉRT elnöksége folyamatos konzultációt köteles folytatni a fellelhető forrásokról, amelyről egységesen kidolgozott elképzelés alapján köteles tájékoztatni valamennyi tagszervezetét
3. Belső és külső kommunikáció
3.1 Belső kommunikáció
3.1.1 Az elnökség tagjai egy erre a célra elkülönített e-mail címlistán kommunikálnak - elnökség lista
3.1.2 Az elnökség listáján valamennyi elnökségi tag értesül az aktuális kérdésekről, legalább 3 munkanappal a döntési határidő előtt
3.1.3 Különleges esetekben lehet hamarabb döntést hozni, amennyiben az elnök vagy a társelnök telefonon személyesen konzultált az elnökség tagjaival
3.1.4 Azok az elnökségi tagok, akik 3 munkanapon belül nem válaszolnak a felvetett javaslatra, azok elfogadják azt
3.1.5 A tagszervezetek irányába történő belső kommunikáció az erre kijelölt listán zajlik - belső miért lista
3.1.6 A belső miért listára azok a szervezeti vezetők iratkoznak fel, amelyek kérését a MIÉRT elnöksége támogatja
3.1.7 A belső listáról továbbkerülő, nem publikus információért a továbbküldő vállalja a felelősséget
3.1.8 A belső listáról való lekerüléshez az elnökség döntése szükséges
3.1.9 Az elnökség tagjai által használt szolgálati Zapp - készülék csak abban az esetben engedélyezett, ha a használó nem rendelkezik 3 hónapnál régebbi tartozással a szervezet irányába. Annak a felfüggesztésérő az elnökség dönt
3.1.10 A MIÉRT tagszervezetei e-mail, posta vagy telefonbeszélgetés révén kötelesek meghívni az elnökség valamely tagját az általuk szervezett rendezvényre, találkozóra
3.2 Külső kommunikáció
3.2.1. Az elnökség tagjai csak együttes döntés alapján jelenthetnek meg hivatalos MIÉRT álláspontot, petíciót, tiltakozást vagy támogató nyilatkozatot
3.2.2 Az elnökség által megjelentetett nyilatkozatokat az elnök, társelnök, önkormányzati tanács elnöke és a regionális alelnökök valamelyike írhat alá
3.2.3 Az elnökség delegálhat sorain kívüli személyeket rendezvényeken való részvételre, akik az elnökség hivatalos álláspontját kötelesek képviselni
3.2.4 A sajtótájékoztatókon, amelyen egy MIÉRT rendezvényről számolnak be kötelező módon jelen kell legyen az elnökség valamely tagja, illetve a MIÉRT bannere
3.2.5 A bel és külföldi szervezetekkel való kapcsolattartás érdekében az elnökség megnevezhet kapcsolattartó személyeket, amelyek az elnökséget hivatalosan képviselhetik. Ezek folyamatosan kell konzultáljanak valamely, a témában érintett elnökségi taggal.
3.2.6 Közéleti nyilatkozat kibocsátása az elnökség jóváhagyása nélkül nem minősül hivatalos álláspontnak
3.2.7 Az elnökség minden tagja havonta egy átfogó beszámolót közöl a www.miert.ro honlapon a saját tevékenységéről, illetve a régiójában lebonyolított ifjúsági programokról. A regionális alelnökök havonta egy féloldalas, fotókkal ellátott beszámolót küldenek a Mondd, miért címû kiadvány szerkesztőihez.
4. Saját rendezvények
4.1 Országos rendezvények
4.1.1 A MIÉRT által szervezőként vagy társszervezőként lebonyolított események stratégiai és pénzügyi átláthatósága az elnökség feladata. Ugyanakkor minden elnökségi tag részt kell vegyen a kiemelkedően fontos MIÉRT rendezvényeken, melyek a következők: Félsziget, MIÉRT Akadémia, EU tábor, Önkormányzati Tanács ülés
4.1.2 Az elnökség minden naptári év utolsó hónapjában elkészíti a következő év MIÉRT-es esemény-naptárát, amely tartalmazza valamennyi, a szervezet által kiemelkedően fontosnak ítélt programokat, országos, regionális és helyi szinten egyaránt
4.1.3 Ezen prioritások alapján kerül kialakításra a következő esztendő támogatás - politikája, amelyről a MIÉRT-en belül az elnökség dönt.
4.2 Regionális rendezvények
4.2.1 A regionálisan fontos programokat a megyei/ területi ifjúsági tanácsok rangsorolják, mely listát minden év utolsó hónapjában kötelesek továbbítani az elnökség irányába. A nem leadott listák maguk után vonják a rendezvény támogatásának elmaradását.
4.2.2 A regionálisan fontos eseményekre a MIÉRT tagszervezetek kötelesek meghívni a régióval foglalkozó elnökségi tagot/ tagokat. Ezen kötelesek a MIÉRT és a támogatók programban betöltött szerepét méltatni, reklámanyagokat elhelyezni.
4.2.3 Az elnökség tagjai számára javasolt a személyes véleményüket, ötleteiket, kritikáikat jelezni a regionális programokkal kapcsolatosan mint a szervezők, mint az elnökség irányába
4.3 Helyi rendezvények, találkozók, képzések
4.3.1 A helyi kis rendezvények, mivel nem kötelesek megjelenni az éves eseménynaptárban, ezért a helyi közösség érdekében a legfontosabbnak vélt, akár aktuális témákról szóló események is lehetnek. Ezeken az elnökség tagjainak részvétele és meghívása nem kötelező, de beszámoló és sajtóhír közlése javasolt.
4.3.2 A képzéseken, mûhelytáborokon való részvétel előadások szintjén javasolt az elnökség valamely tagja számára.
5. Képviselet, rendezvényeken való részvétel
5.1 Képviselet
5.1.1 A rendezvényeken való képviseletet az elnökség tagjai vagy az erre kijelölt állandó vagy helyettesítő személyek látják el, minden esetben az elnökség beleegyezésével. Különleges esetekben telefonos egyeztetés révén is felhatalmazható valaki, az elnökség beleegyezésével.
5.1.2 Közéleti eseményeken való állásfoglalásokat a MIÉRT nevében csak az erre jogosult személyek írhatnak alá, vállalva a személyes felelősséget, utólagos elnökségi felhatalmazást kérve.
5.1.3 A képviselet során fenntartott vagy kialakított kapcsolatokért, vállalásokért az érintett, elnökség által nevesített személy felel, minden fejleményről írásban tájékoztatva az elnökség tagjait.
5.2 Rendezvényeken való részvétel
5.2.1 Minden vállalás kötelezettséggel jár. Ezek a következők: 7 munkanapon belüli pénzügyi és tartalmi beszámoló elkészítése és továbbítása az elnökség irányába, a személy/ csoport által vállalt feladatok határidőre történt teljesítése, munkacsoportokban, mûhelymunkákon való aktív részvétel, a MIÉRT vagy annak tagszervezetei által szervezett hasonló témájú rendezvényeken való aktív részvétel, hasonló témájú programok megszervezése.
5.2.2 A rendezvényeken történő részvétel szabályai: részvételi ûrlap kitöltése, jelentkezési kritériumok teljesítése, önrész biztosítása (amennyiben felmerül, pl. útiköltség, szállás, részvételi díj), aktív programokon történő szerepvállalás hasonló témájú, MIÉRT-en belüli munkacsoportokon belül
6. Szankciók, büntetések
6.1 Az elnökség tagjai közül felelősségre vonás alól nem mentesülhet senki a szabályok nem értése vagy nem tudása miatt. Minden választott személy köteles elsajátítani és elfogadni az érvényben levő alap és mûködési szabályokat
6.2 A választott tisztségből való felfüggesztésről az elnökség javaslata alapján az éves vagy a rendkívüli KGy hivatott dönteni, az Elnökség javaslatára
6.3 Minden elkövetett szabálytalanságért egy elnökségi tag is felel. Az általa elkövetett hibákért közvetve, az általa felhatalmazott személy/ csoport hibáiért közvetetten. Minden esetben az elnökség tagjai döntenek a szankciókról.
6.4 A feladatok, vállalások nem teljesítése vagy nem rendeltetésszerû teljesítése az elnökség vagy a küldöttgyûlés által megszabott szankciók révén büntetendő.
6.5 Az elnökség az alábbi esetekben szankcionálhat:
- valamely MIÉRT által támogatott esemény nem rendeltetés szerû elszámolása úgy tartalmi, mint pénzügyi szempontból
- valamely MIÉRT által delegált tisztség vagy mandátum nem rendeltetésszerû teljesítése az elnökség által felruházott jogok alapján
- a felvállalt kapcsolatok vagy feladatok nem felhatalmazás szerint ellátott képviselete, vagy a MIÉRT elnökség által nem támogatott képviselete
6.6 Az elnökség az alábbi szankciókat alkalmazhatja:
- figyelmeztetés
- nyilvános figyelmeztetés
- a MIÉRT testületeiben betöltött tisztségeinek felfüggesztése, illetve megvonása
- kizárás
6.7 A szankciókról az elnökség dönt. Ez a döntés megfellebbezhető az Ellenőrző Bizottságnál 30 napon belül.
6.8 Az országos valamint a kormányzati tisztségviselőkkel szembeni szankciójavaslatokról a MIÉRT Küldöttgyûlése dönt.