Szakmai előadások, műhelymunkák, csapatjátékok és bulik kavalkádja a II. Háromszéki Szabadegyetemen
Múlt hét szerdától vasárnapig tartott a II. Háromszéki Szabadegyetem a HÁRIT szervezésében Zabolán a Csipkés táborban. Nulladik napon (szerda) még az eső uralta a tábort, azonban estére már elvonult, és a lassan szállingózó résztvevőket az ismerkedő játékok és az ezt követő buli hamar összekovácsolta. A közel 100 résztvevőnek 6 csoportra osztva különféle játékos, szórakoztató, és egyben az ifjúság közösségi életében hasznos ismereteket nyújtó feladatokat, próbákat kell majd teljesíteniük.
Itthon Háromszéken! címmet adták a szervezők a csütörtöki napnak. Délelőtt 10 órakor került sor a hivatalos megnyitóra, ahol jelen volt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tischler Ferenc, a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kofity Zoltán, a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke és Grüman Róbert, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke.
A nap első előadásainak keretében a háromszéki fiatalok itthoni lehetőségeit boncolgatta Édler András, RMDSZ parlamenti képviselő, Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, valamint Tischler Ferenc, Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Majd ezt követően az új oktatási törvénytervezetről és reformintézkedésekről beszélgettek a fiatalokkal Bokor Tibor, Kovászna Megyei szenátor és Beján András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója. Délután kétféle műhelyfoglalkozás közül választhattak a fiatalok. A színpadon felállított Europe Direct iroda szervezésében Uniós Kávézóban interaktív kiscsoportos beszélgetésen vehettek részt, ahol az uniót érintő aktuális témákról esett szó. A fő sátorban Open Space címmel az Európai Unió ifjúsági programjáról, a Youth in Action-ról tudhattak meg részleteket játékos formában Kelemen Évától. Az esti beszélgetés Zöld Háromszék címmel a környezetvédelem témája köré épült. Nagy József az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnöke és Incze Réka környezetvédelmi szakember a Háromszéket érintő környezetvédelmi problémákról, lehetőségekről tartottak előadást. Az egész napos jó hangulatot csak tovább fokozta a vidám táncház, ahol a talpalávalót a kézdiszentléleki Perkő néptáncegyüttes muzsikája biztosította. Pénteki nap Ifjúsági jövőkép Erdélyben mottóval volt ellátva. Ennek keretén belül került sor Tamás Sándor, Antal Árpád es Toró T.Tibor között egy beszélgetésre a Magyar Összefogás hogyan továbbjának kérdésében. Késő délután folyamán Magyari Levente, Grünstein Szabolcs, Lőrincz Csilla, MIÉRT alelnökök és ifjúsági vezetők osztották meg a hallgatósággal tapasztalataikat és biztatták a fiatalokat a civil, ifjúsági szervezetben való tevékenykedés előnyeire, szépségeire. A szakmai előadások mellett zajlottak a műhelymunkák is, valamint a csapatvetélkedő is. Este Zsók Levente és Kósa Csaba humoristák, valamint a Tone Troopers szórakoztatta a közönséget. A szabadegyetem utolsó napján, szombaton a szórvány magyarságban elő ifjúság, valamint a tavasz folyamán létrejött Háromszék-Hunyad megyei kapcsolatról esett szó több vonatkozásban is Babos Aranka, vajdahunyadi RMDSZ elnök, Demeter László, Kovászna megyei tanácsos, valamint Nemes Előd, Kovászna Megye Tanácsának szórványprogram-felelős tolmácsolásában. Ezt követte a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke, Kofity Zoltán és a Sport és Ifjúsági Hatóság alelnöke, Széll Lőrinc, akik beszéltek arról, hogy milyen szórványban élő magyarnak lenni. Délutáni programban szerepelt az újonnan elkészült Székelyföldi legendatérkép interaktív bemutatója Fazakas Szabolcs áltál. A szabadegyetemen rekorddöntésre is sor került, Erdély legnagyobb tömeges szalonnasütésének is helyet adott a zabolai Csipkés tábor. Az eddigi 64 főből álló rekordot sikerült jóval túllépni, ugyanis ez alkalommal 84 személy sütött egyszerre, egy helyen. A szombat este, és egyben a II. Háromszéki Szabadegyetem két háromszéki zenekar koncertjével, hatalmas tábortűzzel és reggelig tartó bulival zárult. A szervezők és a résztvevők egyaránt elégedettek az idei rendezvénnyel, abban biztosra megállapodtak, hogy jövőre ismét találkoznak.
HÁRIT Sajtóiroda
|
|
A Félsziget harmadik napján a már megszokott rutin szerint, 10.00 órától várta a MIÉRT Pub&VIP Lounge azokat, akik a ,,Meet the morning with extras” részeként reggeli frissítőjüket masszázs mellett, kellemes kávéházi környezetben akarták elfogyasztani.
>>
Második napra is sok látnivalóval várta a nagyszínpad mellett elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge a fesztiválozókat.
A Port.ro humorfeszt teljesen megtöltötte a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ot.
>>
A Félsziget első napján a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával indított és várta a korán kelőket, akik ha 1 lejjel többet fizettek bármelyik termékért, választás szerint mellé kaphattak péksüteményt, 5 perc masszázst vagy jeget.
>>
A nagyszínpad melletti MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban a Félsziget ideje alatt minden este 19.00- 19.30 óra között ingyen mérik a sört. Az alkalmi csapos ma este Kovács Péter, RMDSZ ügyvezető alelnök és Grünstein Szabolcs, MIÉRT alelnök.
>>
A Félsziget kezdetével egyidőben a főszínpad közelében elhelyezkedő MIÉRT Pub&VIP Lounge ,,Meet the morning with extras” programpontjával startolt.
>>
„Félsziget, ahogyan mi látjuk!” ez a jelmondata az idei fotóversenynek, melynek célja, hogy a fényképészet iránt érdeklődők is részt vegyenek a MIÉRT Pub&VIP Lounge-ban zajló tevékenységeken, ezáltal lehetőségük nyíljon a Félsziget hangulatának megörökítésére.
>>
|
|